A magyar bónusz globális szinten is kiemelkedő, meglepő azonban, hogy melyik ország versenyzőinek fizetnek a legtöbbet, és hogy az amerikai juttatások a kanyarban sincsenek.
Bár a piac már számolt az MNB kamatemelésével, a lakáshitelpiacon – miként azt a money.hu előre jelezte – a kamatemelés automatikus érvényesülésének gátat szabott a banki verseny.
Bár a július 10-e körüli jégverés után egyes társaságoknál az átlagkár meghaladta az ötszázezer forintot, a hónap egészét tekintve a biztosítók 100-160 ezer forint közötti átlagkárral számolnak.
Hiába emelkedik az átlagfizetés, olyan ütemben nő az üzemanyag ára, hogy 2020-hoz képest mintegy 130 literrel kevesebbet tudunk tankolni. Szinte minden európai államban nő a benzinár, ám a magyar áremelkedés a legmagasabb a kontinensen.
Bonyolult a helyzet az építőiparban, ahol a hitelmoratóriumon kívül a kintlévőségkezeléssel, az úgynevezett lánctartozásokkal, illetve az alapanyagok drasztikus drágulásával is számolniuk kell a szereplőknek.
Bár az ősztől elérhető zöld lakáshitel pontos részletei még nem ismertek, a legfontosabb paraméterekből látható, hogy nagyon-nagyon kedvező konstrukció lép a piacra - az ügyfelek 10 millió forintonként durván 45 ezer forintos törlesztéssel számolhatnak, ami akár milliós megtakarítást jelenthet a hitelfelvevőknek.
A Mastercard és az eMAG bejelentette, hogy Magyarországon elsőként az eMAG-nál vált elérhetővé a gyors visszatérítés nevű szolgáltatás, amely a több napos pénzvisszatérítési folyamatot maximum 30 percre csökkenti.