Márciusban folytatódott a drágulás az albérletpiacon a KSH-ingatlan.com lakbérindex szerint. Az átlagos bérleti díj Budapesten 2,9 százalékkal nőtt februárhoz képest, országos szinten pedig 2,3 százalékos volt a drágulás.
A háztartások 4,3 százaléka biztosan, 16,5 százaléka valószínűleg nagyobb összeget fog költeni lakóingatlanára a következő egy évben, és ha ezek a tervek mind megvalósulnak, akkor mintegy 840 ezer lakáson végezhetnek el kisebb-nagyobb munkálatokat 2022 végéig.
A többség számára a közös kassza feltétele, hogy a pár a bevételeik legnagyobb részének elköltéséről egyeztessen egymással, de csupán a magyarok 37%-a gondolja úgy, hogy ez akkor valósul meg, ha minden bevételük közös számlára érkezik és közösen is használják azt fel.
A szabályozás immár a téma kapcsán érintett valamennyi lakossági hitel- és lízingtípusra kiterjed, meghatározza az ügyfelekkel való kapcsolatfelvétel és megoldáskeresés időzítését, csatornáit, s elvárja, hogy a késedelem kapcsán csak az igazolt, arányos költségeket számítsák fel az ügyfeleknek.
Ha már a múlt évben a járványügyi korlátozások miatt nem tehették meg, idén alaposan kihasználták a húsvéti ünnepeket és a hosszúhétvégét az OTP SZÉP kártyabirtokosok.
A money.hu eddig is a jegybank által most megfogalmazott elvárások alapján működött. Célunk továbbra is az, hogy minden hozzánk forduló döntését objektív összehasonlítással, a számára legmegfelelőbb termékek ajánlásával segítsük.
A biztosítók számára a világjárvány felgyorsította a digitális csatornákon keresztül történő kapcsolattartás és interakció használatát. Eközben a biztosítási ügyfelek egyre többször igényelnek segítséget a sérülések és károk megelőzésében.