Nagy László Nándor

Nagy László Nándor
A szerzőről
Újságíró, pénzügyi elemző. Több, mint 20 éven át gazdasági, pénzügyi lapok banki- biztosítói szakújságírója volt, egyebek mellett a Napi Gazdaság majd a Világgazdaság rovatvezetőjeként, főmunkatársaként dolgozott, de az elektronikus médiában is vezetett pénzügyi műsorokat. Több pénzügyi témájú könyv, kiadvány társszerzője, konferenciák előadója és moderátora. Tevékenységéért 2007-ben Budapesti Értéktőzsde médiadíját kapta a Milliók reggelire szerkesztőség tagjaként, 2013-ban pedig Fáy András díjban részesült.

Ezt nem gondoltuk volna a bankokról!

  • 2021. október 1.
  • Olvasási idő: 3 perc
A bankok közötti éles verseny miatt augusztus végéig csak minimálisan érvényesült a személyi- és lakáshitel kamatokban az MNB kamatemelkedési ciklusa, a bankok saját marzsuk összehúzásával igyekeztek elérni hitelkihelyezési terveiket.

Nem csak új lakásra lesz zöld hitel

  • 2021. szeptember 24.
  • Olvasási idő: 4 perc
A 2,5 százalékos zöld lakáshitel árnyékában az MNB zöld jelzáloglevél-vásárlási programja annak készíti elő a terepet, hogy a kereskedelmi bankok maguk is kedvezményes hiteleket tudjanak kínálni azokra a hitelcélokra is, amelyekre az évi 2,5 százalékos zöld lakáshitel nem jó megoldás. 

Nyolc hónapért 40 százalékos többletteher a moratóriumban

  • 2021. szeptember 23.
  • Olvasási idő: 5 perc
A hiteltörlesztési moratórium további 8 hónapra történő igénybevétele 40 százalékkal növelheti azt a törlesztési többletterhet, amelyet egy jelzáloghitel adósnak viselnie kell azért, hogy a védernyő alatt maradjon.

Autólízinggel nem maradhatsz a moratóriumban!

  • 2021. szeptember 15.
  • Olvasási idő: 3 perc
Megjelentek a Magyar Közlönyben a hitelezési moratórium folytatásának részletszabályai. Ezek szerint valóban 12 százalék alatti kamaton tartják nyilván a fizetéskönnyítő eljárásban lévők folyószámla- és hitelkártya tartozásait. Autóhitelesek ugyanakkor nem folytathatják a moratóriumot.
chatsimple