Nagy László Nándor

Nagy László Nándor
A szerzőről
Újságíró, pénzügyi elemző. Több, mint 20 éven át gazdasági, pénzügyi lapok banki- biztosítói szakújságírója volt, egyebek mellett a Napi Gazdaság majd a Világgazdaság rovatvezetőjeként, főmunkatársaként dolgozott, de az elektronikus médiában is vezetett pénzügyi műsorokat. Több pénzügyi témájú könyv, kiadvány társszerzője, konferenciák előadója és moderátora. Tevékenységéért 2007-ben Budapesti Értéktőzsde médiadíját kapta a Milliók reggelire szerkesztőség tagjaként, 2013-ban pedig Fáy András díjban részesült.

Karácsonyi meglepetés: inkább hitel, mint spórolás?

  • 2021. december 7.
  • Olvasási idő: 3 perc
A Magyar Bankholding felmérése szerint az emberek nagyobb része vállalja a karácsony előtt, hogy hitelkártya vagy folyószámla hitelkerete terhére vásárol karácsonyi ajándékot, azoknál, akik előrelátóan takarékoskodnak az idei ünnepekre.

Előrenéznél? Nem! És ha megfizetem?

  • 2021. december 7.
  • Olvasási idő: 3 perc
Kettő vagy öt millió forint már elég, hogy az érintettek zöme már hosszú távú terveket valósítson meg, törlessze korábbi adósságait, vagy épp elkezdjen megtakarítani.

Ilyen még nem volt a személyi hiteleknél – egyszámjegyű a felár!

  • 2021. december 7.
  • Olvasási idő: 4 perc
Piaci körülmények között még soha nem látott mélységbe, 10 százalék alá csökkent októberben a személyi hitelek alapkamathoz viszonyított felára. A bankok a kamatok befagyasztásával igyekeznek visszahozni azt a többletforgalmat, amit a felújítási hitel megjelenése elvett a fogyasztási kölcsönök piacáról.

Sokkal olcsóbb lakásra elég csak a hitelesek pénze

  • 2021. december 1.
  • Olvasási idő: 3 perc
A jegybank folyamatos kamatemelése nem csak a dráguló kamatok miatt fog fájni a lakásvásárlást hitelből tervezőknek, hanem amiatt is, hogy az átlagbérből sokkal kisebb értékű hitelt lehet finanszírozni.

Eddig még nem látott lakáshitel drágulás jöhet

  • 2021. november 22.
  • Olvasási idő: 3 perc
A money.hu szakértői szerint a mostani piaci környezetben az eddigieknél is hosszabb időtartamra, a 20 évre vagy a futamidő végéig fixált hitelek irányába tolódhatnak el a lakáshitel igénylések.
1 14 15 16 21
chatsimple