Nagy László Nándor

Nagy László Nándor
A szerzőről
Újságíró, pénzügyi elemző. Több, mint 20 éven át gazdasági, pénzügyi lapok banki- biztosítói szakújságírója volt, egyebek mellett a Napi Gazdaság majd a Világgazdaság rovatvezetőjeként, főmunkatársaként dolgozott, de az elektronikus médiában is vezetett pénzügyi műsorokat. Több pénzügyi témájú könyv, kiadvány társszerzője, konferenciák előadója és moderátora. Tevékenységéért 2007-ben Budapesti Értéktőzsde médiadíját kapta a Milliók reggelire szerkesztőség tagjaként, 2013-ban pedig Fáy András díjban részesült.

Moratórium: az MNB is a hitelcserét ajánlja

  • 2021. november 19.
  • Olvasási idő: 6 perc
A money.hu számításai szerint akár 20-25 százalékkal is csökkenthetőek az ügyfelek törlesztőrészletei, ha korábbi változó kamatozású kölcsönüket most cserélik le fix kamatozású hitelre.

Októberben bűvös határt lépett át a lakáshitelpiac

  • 2021. november 10.
  • Olvasási idő: 5 perc
Október első napjaiban átlépte az 1000 milliárd forintot a folyósított lakáscélú hitelek összege. A piacot továbbra is a használt lakások finanszírozása alakítja – 10-ből 7 hitelforint ilyen vásárlásokat finanszíroz.
1 15 16 17 21