Nagy László Nándor

Nagy László Nándor
A szerzőről
Újságíró, pénzügyi elemző. Több, mint 20 éven át gazdasági, pénzügyi lapok banki- biztosítói szakújságírója volt, egyebek mellett a Napi Gazdaság majd a Világgazdaság rovatvezetőjeként, főmunkatársaként dolgozott, de az elektronikus médiában is vezetett pénzügyi műsorokat. Több pénzügyi témájú könyv, kiadvány társszerzője, konferenciák előadója és moderátora. Tevékenységéért 2007-ben Budapesti Értéktőzsde médiadíját kapta a Milliók reggelire szerkesztőség tagjaként, 2013-ban pedig Fáy András díjban részesült.

Hitelek tűnnek el a piacról a drasztikus kamatemelés miatt

  • 2021. november 3.
  • Olvasási idő: 5 perc
lták a money.hu értékelését, hogy szeptemberben még csak szelektíven emelték kamataikat a bankok. A hitelközvetítő cég adatai szerint októberben nagyot változott a helyzet: az immár általánossá váló és komoly mértékű kamatemelés mellett a drágulásra legérzékenyebb hiteleket a bankok ki is vezetik a kínálatból.

Nagyon kevesen maradtak a moratóriumban

  • 2021. november 1.
  • Olvasási idő: 4 perc
Még az előzetesen vártnál is kevesebben maradtak a törlesztési moratóriumban a Magyar Bankszövetség előzetes becslése szerint. A kilépőknek számos lehetősége van arra, hogy anyagi helyzetüknek megfelelően a számukra legjobb megoldást válasszák a törlesztés folytatásához. A money.hu adatai szerint havi 10 ezer forintos törlesztőrészlet-emeléssel megfelezhető a…

Lesz olcsó hitel energiatakarékossági felújításokra is

  • 2021. október 30.
  • Olvasási idő: 7 perc
A piac nyitott a zöld befektetésekre, a zöld jelzálogleveleket pillanatok alatt, a piacinál olcsóbb kamat mellett is megvásárolják a befektetők, így van remény arra, hogy a bankok egyéb energitakarékossági programjaikhoz – például felújításokhoz – is hamarosan kedvezményes hiteleket kínálhatnak.

Kevesen akarják folytatni a moratóriumot

  • 2021. október 29.
  • Olvasási idő: 5 perc
Vasárnap estig jelentkezhet az a hiteles, aki a moratóriumban akar maradni, de személyesen már csak néhány óra áll rendelkezésre a bejelentkezésre. A bankoknál a várakozásoknál is kisebb az érdeklődés a további 8 hónapos hosszabbítás iránt.

Napról napra drágulnak a lakáshitelek

  • 2021. október 28.
  • Olvasási idő: 3 perc
Amilyen kamatot 4 hónapja egy átlagos adósnak kínáltak a bankok, az ma már top-ajánlatban sem érhető el a piacon. A kamatok mellett a feltételek is folyamatosan változnak, ezért érdemes a hitelfelvétel előtt összehasonlítani az ajánlatokat.

Új robbanás előtt a személyi hitel piac?

  • 2021. október 27.
  • Olvasási idő: 5 perc
Korábban az áruvásárlási kölcsönöket kiszorító termékként gondoltunk rá, ám a személyi kölcsönök átlagkamatának komoly mértékű csökkenése miatt elkezdtük számos más célra használni: például lakásfelújításokat finanszírozunk belőle.

Egyelőre alacsony kamatokat raknak a fa alá a bankok

  • 2021. október 26.
  • Olvasási idő: 5 perc
Az idei évben a családok „normális” karácsonyt terveznek, a várakozások szerint komoly mértékben megugrik majd a kiskereskedelmi forgalom. A karácsony hosszú idő után csúcsokat hozhat a személyi hitel piacon is.

Megfelezheti a moratóriumi terheket egy tízezres

  • 2021. október 22.
  • Olvasási idő: 6 perc
Amennyiben az adós a törlesztőrészlet 10 ezer forintos emelését vállalja novembertől, megfelezheti a moratórium költségterhét, és drasztikusan lerövidítheti azt az időt, amennyivel tovább kell fizetnie a törlesztést az eredeti futamidőhöz képest.
1 16 17 18 21
chatsimple